Feliratkozás blogértesítőre

Amikor a vezetők szervezetre gyakorolt hatását nézzük nem az számít, hogy mit gondolnak vagy mit mondanak, hanem az, hogy a beosztottak mit csinálnak! Ha nem megy a csapatnak, akkor elérkezett az ideje a vezető fejlesztésének, mely a legtöbb esetben okos szlogenek hangoztatását, lenyűgözően felépített tréninget, képességfejlesztést vagy valami soha-nem-bizonyított-hatású-de-elképesztően-jól-hangzó-flash-élményt jelent.
Ezek az erőfeszítések - jóllehet teljesen jószándékúak-, csak kevés eredményt képesek felmutatni a vezető teljesítmény javulása terén. A vezetők a legtöbb esetben is csak a tanultak 15-20%-át képesek a gyakorlatba ültetni. Óriási űr van a között, amit a vezetők tudnak és amit csinálnak!
 

A legtöbb vezetőfejlesztő program azon hibás feltételezésre épít, hogy ha a vezetők megértik, amit tanultak, akkor használni is fogják.

ManageMentor: az első vezetőfejlesztő applikáció

 

2015-09-14

Ha úgy érzed, hogy valami "tudás" hiányzik vagy valami nem megy jól, ösztönös késztetést érzel arra, hogy ezt a hiányt pótold. Van tehát egy szakadék, amit át szeretnél hidalni. Csakhogy az a szakadék, amit érzel, igazából két szakadék.








Van egy kisebb, ami akkor jelentkezik, ha hiányzik valamilyen tudásod. Ennek a szakdéknak (nem tudom - tudom) az áthidalására kiváló megoldás lehet a tréning.

Ha elmentél egy tréningre és semmi változást nem tapasztalnak rajtad, akkor a te problémád a nagyobbik szakadék, ami a tudom és a csinálom között van. Ezen sajnos nem segít a tréning, mert a tudás már megvan, a gond a gyakorlati alkalmazásban, a nyomon követésben keresendő.

Ha további információt szeretnél az Appról, kattints a telefonra!


 



1. Kérdez
2. Tanul
3. Nyomon követ
4. Fejlődik
 
1. Kérdez
A vezetők dilemmái általában kérdések formájában merülnek fel: pl. Hogyan tudom fenntartani a csapatom motivációját? vagy Hogyan tűzzek ki motiváló célokat? Az applikáció használatával a segítség épp akkor jön, amikor szükség van rá és nem akkor, amikorra megszervezték a tréninget. :)

2. Tanul
A tudás átadása ún. microlearning formában történik: egy kérdésre kevesebb, mint 3 perc alatt kapsz tippeket. A tanulási kedv nagyban javítható, ha közben jót szórakozol... Többféle gamified elem (pl. kvíz, pontok, trófeák, kihívások, stb.) gondoskodik arról, hogy ne und szénné magad a használat közben.

3. Nyomon követ
Akik nem csinálnak follow-upot nem szükségszerűen rossz vezetők, csak nem lesznek jobbak. A nyomon követés a legizgalmasabb része az applikációnak, ugyanis itt lesz a tudásból fejlődés. Mindegyik kérdéshez néhány előre beállított akció tartozik, amit elvégezhetsz. Persze beállíthatsz sajátot is, aminek a teljesítésében segít az alkalmazás.

4. Fejlődik
A tanulásnál sokkal nagyobb hatással van a beosztottak viselkedésére az, hogy mit csinál a vezető munka közben.



Az applikáció különféle jutalmakkal igyekszik segíteni az rendszeres használatot, de ennél is fontosabb, hogy vállalati környezetbe integrálva valódi jutalmakat is bezsebelhet a vezető.

Az applikáció egy elképesztően szuper csapatmunka eredménye, végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki bábáskodott a születésnél:

Cservenyák Tamás: az applikáció tartalmainak szülőatyja, a ManageMentor alapító tagja.

Filep László: neki köszönhető, hogy a projekt határidőre meg is valósult, a nyomon követés nagymestere.

Solymár Dóra (Magyar Telekom Nyrt.): az első pillanattól a bevezetésig hitt bennünk, az "ügyfél szemével" segítette a fejlesztést.

Mocsai Norbert: legnagyobb csodálatomra a Trendency Online Zrt. fejlesztői nem pusztán programozók, hanem képesek voltak üzleti szemmel jobbá tenni az elképzelésünket.

Dan Ariely: nagyon köszönöm azt a sok tudást, amit a kurzusán tanultam az emberi viselkedésről. Nagy hasznát vettük az applikáció tervezésekor.

Marcus Buckingham: az applikáció ízig-vérig a pozitív pszichológia eszköztárát használja, nagyon praktikus gondolatokat kaptam.

Kevin Werbach: a gamification kurzusa sokat adott hozzá ahhoz, hogy ezt a fogalmat tudatos elemek használatával lehozzuk a Földre. :)