Feliratkozás blogértesítőre

Az akaraterő csapdája

 

2019-01-22

Amikor látunk másokat megvalósítani a vágyaikat, elérni a céljaikat gyakran csodáljuk a karakterüket, elszántságukat, amivel megáldotta őket a sors. Azt gondolhatjuk, hogy ha valamit igazán eltökélten akarunk, akkor az sikerülni fog. Sajnos azonban túlságosan leegyszerűsítjük a változtatások természetét, amikor azt a tanulságot vonjuk le, hogy pusztán az akaraterőn múlik, hogy elérjük-e a kitűzött célt. Ha nem sikerül lefogyni, nem tudunk ellenállni az édességnek vagy rendszeresen otthonról túlórázunk, esetleg notórius vásárlási kényszerünk van, egyszerűen azt mondjuk, hogy nem tudtunk ellenállni. Ez azonban túl egyszerű így. Mi van akkor, ha az akaraterőn túlmenően más dolgok is szerepet játszanak a kudarcainkban vagy épp a sikereinkben?
 
Jelentős mértékben javíthatunk a siker valószínűségén, ha megértünk, elfogadunk néhány dolgot a viselkedésváltozásról.
 
Sokféle kutatás foglalkozik a változásokkal, az egyik legviccesebb ezek közül a Stanford Egyetem kutatóinak nevéhez fűződik, akik megvizsgálták a 4 legnépszerűbb fogyókúra-programot Amerikában, hogy kiderítsék melyik működik és melyik nem. Azt találták, hogy
 

  1. Mindegyik program működött.
  2. Ha az emberek csinálták.
  3. De az emberek alig csinálták.

  
Legtöbbünk azért hasal el a változtatás útján, mert sokat tájékozódik, ötletel, újratervez, csak épp nem csinálja elég kitartóan. Legalábbis nem elegendő egyszer csinálni. Ahhoz, hogy egy célkitűzést valóban el tudjunk érni, időről-időre emlékeztetnünk kell magunkat rá. Ötletekkel előállni korántsem a munka nehezebb része.
 
Ahhoz, hogy sikeresen változtassunk a munkában vagy az életünkön két dologra lesz szükségünk: intelligenciára és önuralomra. Ugyan a tudósok még nem találták ki, hogyan lehetne plusz intelligencát adni az embereknek, de azt igen, hogy hogyan lehet fejleszteni az önuralmat. Az intelligencia nyilván előny, de az önuralom képessége még nagyobb szerepet játszik abban, hogy azt csináljuk-e, amit elterveztünk.
 
A kutatók tulajdonképpen két fontos dologra jutottak az akaraterővel kapcsolatban:
 

  1. Véges mennyiségű akaraterőnk van, amit fogyasztunk, ahogyan használjuk.
  2. Egyetlen „akkumulátorunk” van, amit folyamatosan fogyasztunk, miközben próbálunk ellenállni. Amikor diétázunk, dolgozunk, sportolunk vagy épp kedvesek vagyunk, ugyanazt az aksit használjuk.

 
Képzeld el, hogy jól aludtál és reggel frissen ébredsz, szinte tele az aksi. Ahogy kilépsz a szobából rálépsz a gyerek széthagyott legójára, majd alig bírod felkelteni és a felöltözéshez is könyörögnöd kell. Azon tűnödsz, hogy ma milyen ruhát vegyél fel. Elindulsz, nagy a dugó és egy autó a belső sávban tötymörög ahelyett, hogy elengedne. Hallasz egy rossz hírt a rádióban az úton. Beérkezel a munkahelyre, 20 olvasatlan email vár és az első meetinged 15 perc múlva kezdődik. Esetleg néhányan megbántanak a nap folyamán, el kell végezned pár nagy odafigyelést igénylő feladatot. Elindulsz haza, még beugrasz a boltba, hogy a banda nehogy épp aznap este fikkanjon ki éhségében. Így történik meg az, hogy amikor hazaérkezel, kérdés nélkül beburkolsz egy üveg Nutellát.
 
A hétköznapi történetben szinte alig akad olyan dolog, ami látványosan merítené az akkumulátorunkat. Mondhatni a többség küszöb alatti inger, azaz önmagában jelentéktelen mértékű, de összeadódva komoly kárt tesznek az akaraterőnkben.
 
Manapság több a kísértés, mint valaha, így egyre nehezebb ellenállnunk. W. Hoffmann kutatócsoportja azt találta, hogy az emberek az ébrenléti idejük 1/5-ét a vágyaknak való ellenállással töltik. Másképp megközelítve, ha 5 emberrel ülsz egy megbeszélésen, akkor az egyikük biztosan épp arra használja az akaraterejét, hogy ellenálljon valami kísértésnek.
 
Lehet, hogy a testünk az irodában van, de sok más dolog is harcol a figyelmünkért percől percre (Facebook, telefoncsörgés, vicces videó, stb.) Gondolhatnánk azt, hogy könnyen ellenállunk pl. annak, hogy lopjunk vagy pénzt költsünk. Meglehet, de messze nem vagyunk ilyen jók abban, hogy az evésnek, ivásnak, tévézésnek, netezésnek is ellen tudjunk állni.
 
Szeretjük azt hinni, hogy mi irányítjuk a gondolatainkat, de nem. Legjobb esetben tudunk valami hatást gyakorolni, de nem túl sokat. Wenger több kutatásban is bizonyította ezt ügyes trükkökkel, pl. amikor vizuális hatásokkal manipulálta a választásokat. Nagyon jól illusztrálja ezt, amikor Danny Blue rászedte Vágó Istvánt.
 
Wenger rámutatott arra is, hogy a nagy koncentrációt, erőfeszítést igénylő feladatok nagy mértékben merítik az aksinkat. Sőt, rejtett kapcsolat van látszólag egymástól független események között: ha pl. ellenállunk a desszertnek ebéd után fogy az akaraterőnk ahhoz, hogy később megdicsérjük kollégánk új öltözékét. Amikor próbálunk ellenállni egy kísértésnek, sokkal erősebbnek érezzük a vágyat, ha az ellenállási képességünk épp alacsonyabb. És van még egy csavar: ha az akaraterőnk csökkent vagy elfogyott, a sóvárgás sokkal erősebb lesz. Ha például sűrűbben jönnek olyan események, amiknek ellen kell állni, egyre nehezebbnek találjuk őket.
 
Baumesiter publikálta, hogy a naponta meghozott döntések száma is hatással van az akaraterőnkre, ugyanis a döntések is merítik az aksit. Ha pl. nehéz napunk volt, ne menjünk plázába, mert ott fogunk hagyni egy valag pénzt. De fordítva is igaz lehet, a ruhaboltok látogatása után (amikor sok igen/nem döntést hoztunk meg) hamarabb fel fogjuk adni, hogy elmenjünk az edzőterembe.
Furcsa dolgot eredményezhet ez ugyanis, ha a munkánk sok döntést igényel, egyre kevésbé leszünk képesek jó döntéseket hozni, mert az akaraterőnk folyamatosan fogy. Inkább el fogjuk halasztani a döntéseket vagy a legkönnyebb, legkevésbé kockázatos mellett fogunk voksolni. Hajlamosabbak vagyunk egy dimenziót kiemelni a döntéshez: adja a legolcsóbbat vagy adja a legjobb minőségűt. Hajlamosak vagyunk a javasolt opciót választani, függetlenül attól, hogy mennyire racionális.
 
Nem meglepő módon a helytelen táplálkozás is csökkenti az akaraterőnket. A cukor (glükóz) és az akaraterő kapcsolatával több kutatócsoport is foglalkozott; összefoglalva azt lehet elmondani, hogy ha nincs glükóz, nincs akaraterő. Mivel a testünk glükózból nyer energiát, megfelelő mennyiségű vércukorra van szükségünk ahhoz, hogy nagy akaraterőnk legyen.
 
Dia és Zsolt barátaim hívták fel a figyelmem az Eszeveszett Mesék c. filmre, amely némiképp abszurdan, de nagyon viccesen mutatja be, hogy hétköznapi apróságok hogyan eszkalálódnak értelmetlen magasságokba.
 
Összefoglalva, mi csökkenti az akaraterőt?
 

  1. Elkerülni igyekszünk valamit.
  2. Nem tudunk megszabadulni valamitől.
  3. Érzelmek kontrollja. (Ez különösen nehéz, mert nem tudjuk arra kényszeríteni magunkat, hogy legyünk vidámak.)
  4. Impulzusok kontrollja (pl. alkohol, csoki, dohány).
  5. Teljesítmény kontrollja: az épp kéznél lévő feladatra fókuszálunk.

Hogyan segíthetünk magunknak a céljaink elérésében?
 

  • Fogalmazzunk meg egy (!!!) tiszta célt magunknak. De ne fogalmazzunk meg kettőt! Sőt hármat pediglen egyáltalán se. Egy hónappal később már egy kicsit csalódottabban tekintünk majd a listára, amit az év elején készítettünk. Pedig nem az akaraterőnket kellene hibáztatnunk, hanem a listát. Nagyon kevés embernek van annyi akaratereje, hogy egy hosszú listát végig csináljon. Ha intenzívebb sportra adnánk a fejünket, ne tegyük mellé, hogy szeretnénk még komolyabb összeget összespórolni. Ha új munkát szeretnénk, nem biztos, hogy fel kell vállalnunk, hogy felhagyjunk a dohányzással. Bármelyikkel haladunk jobban, biztos, hogy a másikban kevésbé tudunk előre lépni. Egy cél is elegendő, lesznek olyan pillanatok, amikor a kis árva önmagában is soknak tűnik.
  • Nem érdemes túl nagy vagy hosszú célokat kitűzni. Persze segíthetnek az orientációban, de elég jól feltöltött aksit igényelnek. Inkább legyen havi tervünk, amivel pontosítani, esetleg alábontani tudjuk a nagy szőrős fogadalmat. Pl. David Allen GTD metodológiája jól használható arra, hogy konkrét teendőket állítsunk össze magunknak. A módszer alapvetően a Zeigarnik hatásra épít: egy befejezetlen feladatot vagy el nem ért célt az agyunk rendszeresen eszünkbe juttat, így fogyasztva az akaraterőnket.
  • Ha a diéta a céljaink között szerepel, ne tűzzünk ki semmi mást. A diéta kevesebb cukor (szénhidrát) bevitelét igényli, aminek hatására kevesebb akaraterőnk marad egyéb céloka, feladatokra.
  • Ha épp ránk mosolyog egy cukormázas muffin az üvegvitrinből, gondoljunk arra, hogy pl. fogyni akarunk. Amikor az impulzust megszakítjuk és a célunkra összpontosítunk, nagy mértékben növekszik az esélye annak, hogy az a muffiin biza a helyén marad. W. Mischel pillecukros kísérlettel igazolta, hogy azok a gyerekek tudtak leginkább ellenállni a kísértésnek, akik valahogyan elterelték a gondolataikat az azonnali jutalomról.
  • Ha spórolni szeretnénk, azt javaslom, vezessük papíron vagy excelben a megtakarításunkat. Segít a motiváció megőrzésében, ha rendszeresen nyomon követjük, hogy épp hol tartunk a változási folyamatban.
  • A közösség is motiválóan hat. Vagy épp demotiválóan. Ha olyanokkal töltjük az időnk jelentős részét, akik a célunktól elterelnek (pl. spórolni szeretnénk, de a tehetősebb barátainkkal töltünk sok időt), sokkal nehezebb lesz a megvalósítás.
  • Az embernek magának kell változnia. Igaz, de ettől még nem feltétlenül kell egyedül csinálni. Lendíthet a megvalósításon, ha mások is segítenek (pl. egy coach vagy mentor); sokkal könnyebb lesz az út.
  • Kapcsoljunk „azonnali” jutalmakat vagy épp büntetést azokhoz a viselkedésekhez, melyeken változtatni szeretnénk attól függően, hogy épp a jót vagy a nem jót cselekedtük. Figyeljük meg, hogy mikor esünk kísértésbe (pl. hely, idő, emberek, érzelmi állapot)!
  • Eszközöljünk változtatásokat a környezetünkön, tegyük nehezen elérhetővé a szenvedélyünk tárgyát. Pl. ha le szeretnénk szokni az édességről, sokat segít, ha a garázsban ráparkolunk a csokis dobozra. :) Nehezítsük meg az elérést a rossz viselkedéshez és könnyítsük meg a jóhoz.