Feliratkozás blogértesítőre

A puhány megmondóember antagonisztikus ellentét?

 

2018-12-13

A legtöbb vezetőt akkor tekintik kompetensnek, ha képesek megoldani problémákat, ki tudják találni, hogy mit kellene tenni egy adott helyzetben vagy épp össze tudják szedni, hogy egy feladat elvégzéséhez milyen támogatásra van szükségük. A sikereikhez hozzájárul az is, hogy ügyesen érvelnek vagy vitatkoznak olykor, így gyakorolva hatást a kollégáikra. Mondhatnánk úgy is, hogy a vállalatok vezetői ideálja egy „határozott faszagyerek”.
 
Ahogy a karrierjük során nagyobb felelősséggel járó munkaköröket látnak el, egyre összetettebb, szerteágazóbb helyzetekkel találják szemben magukat, melyek sok esetben túlmutatnak azokon a tapasztalatokon, amiket eddig megszerezhettek. Így arra kényszerülnek, hogy másoktól (pl.: szakemberektől, tanácsadóktól, coachoktól, mentoroktól) szerezzenek új gondolatot, ötletet vagy tanácsot. Fogalmazhatnánk egyszerűen úgy is, hogy tanulniuk kell.
 
A tanulást megkívánó helyzetekben a határozott kinyilatkoztatásnak, a megmondásnak relatíve kevés hasznát vesszük, mert megfosztanak bennünket attól a lehetőségtől, hogy egymástól tanuljunk. Ha két erős, megmondó-ember összeül véleménycserére, kevés tanulás lesz belőle. Némiképp lecsupaszítva az a párbeszéd zajlik, hogy “Értékelem az őszinteséged, de az én tapasztalatom mást mutat. Hadd mondjam el, hogy miért nem működiik a te javaslatod.”
Hiába kezdik nyugodt hangnemben, végül egyre erősebben tolják a maguk álláspontját és a nézőpontok kezdenek megmerevedni. Minél vehemensebben vitatkozunk, annál vehemensebbé válik a másik fél is és így fog egy relatíve egyszerű probléma fentebbi vezetői szintekre eszkalálódni, és az egyetlen lehetséges kimenetel az lesz, hogy az egyik nyer, a másik veszít. Kb. így:
 

Megmondás + nincs kérdés = Még erősebb megmondás

Érdekes, hogy a hallgatást nagyon ritkán jutalmazzák a cégek. Nem nagyon találkozni olyan vezetői értékeléssel, amiben olyasmi szerepelne, hogy nagyon jó vezető, mert jól tud hallgatni...
 
A coachoknak most felcsillanhat a szemük, hogy „hát igen, a coaching szemléletű vezető a frankó, aki sokat kérdez”. Sajnos nem osztom ezt a véleményt. Azért nem jó pusztán kérdések mentén haladni, mert majdnem minden helyzetre van saját nézőpontunk, attól függetlenül, hogy az tudatosulna vagy épp tudnánk, hogy helyes-e vagy sem. Egyszerűen csak van. A kérdésekkel való operálás épp a tanulás elkerüléséhez vezet, mert a saját nézőpontunkat nem ütköztetjük a másikéval, hanem szüntelen kérdések fala mögé rejtjük. A coachingjaim során pl. gyakran figyelem meg, hogy a kérdezősködés és a tapasztalat megosztásának kombinációját alkalmazva érhető el viselkedés változás.
 
Sokkal bölcsebb, ha a véleménynyilvánítást kíváncsisággal ötvözzük, így lesz módunk tanulni egymástól. Pl. némi sérülékenységet felvállalva, elmondhatjuk a gondolatainkat, a többiek pedig szabadon fikázhatják. Nyilván nem szeretnénk, ha hülyének tűnnénk vagy esetleg a hátunk mögött arról sugdosnának, hogy kevesebben többen lennénk. :) Elkerülhetjük ezt, ha pl. így vezetjük fel az ötletünket: “Ez a gondolatom, véleményem és így jutottam el erre a pontra. Hogy hangzik ez számodra?”
 
Nem ütköztetünk semmit semmivel, nincs vita, így nincs mit megnyerni. Nincs semmi, aminek az érdekében csak azokat az adatokat, tényeket mutatnánk be, melyek megerősítik az álláspontunkat vagy számunkra kedvezőek. Nincs miért elkerülni azokat a pontokat, ahol esetleg gyengébb vagy kevésbé alátámasztott az elképzelésünk. Egy ilyen felvezetéssel épp azt keressük, hogy hol van hiba az érvelésünkben.
 
Lehet, hogy nem minden cégben van meg ennek a kultúrája, de némi felkészüléssel és türelemmel megtanulhatjuk, hogy hogyan kérdezzünk bele mások állításaiba, amikor esetleg nem értünk egyet velük. Összeszedtem néhány ötletet, hogy hogyan tudod kombinálni a véleménynyilvánítást és az érdeklődést:
 
Amikor a saját nézőpontodat prezentálod:
 

  • Az érvelés során legyél explicit: mondd el, hogyan jutottál el a következtetésig és hogy milyen adatokat vettél figyelembe.
  • Bátoríts másokat, hogy megértsék az érvelésed: láttok-e valami bukfencet a logikában?
  • Bátoríts másokat, hogy más nézőpontokat is dobjanak be: van esetleg más adat vagy információ, esetleg más lehetséges következtetés? 


Amikor mások nézőpontját challengeled:
 
Edukált multikultiban szoktam hallani azt a fordulatot, hogy „challengelném a gondolatodat”. Ilyenkor mindig az az érzés fog el, hogy most épp felkészítenek arra, hogy "kemény pillanatok jönnek, kicsi puttó." Kicsit olyan ez, mint amikor a humorista a poén előtt bejelenti, hogy most poén jön, csak aztán nem vígad senki. Erre az előfeszítésre nincs szükség, lehet enélkül is kulturáltan kérdezősködni:
 

  • Hogyan jutottál erre a pontra? Milyen adatokat, információkat vettél figyelembe?
  • Vannak olyan adatok, melyek nem a te általad vázolt nézőpontot támasztják alá?
  • Ha feltételezésekkel élünk a másik nézőpontjával szemben, egyértelműen mondjuk ki, hogy csak feltételezésekkel élünk.
  • Mondjuk meg, hogy a feltételezésünk milyen adatokon alapul.
  • Azért inkább ne kérdezzünk semmit, hogy udvariasnak tűnjünk. 


Előfordulhat, hogy a másik mindezek ellenére nem lesz nyitott, nem hagyja magát...
 

  • Próbáljuk megérteni a logikát, hogy hogyan gondolkozott.
  • Kérdezzük meg, hogy ki lehetne-e próbálni valahogy a javaslatát (esetleg így több vagy más információkhoz is juthatunk).
  • Ha nem nyitott az alternatívákra megkérdezhetjük, hogy mi az, ami nehézséget okozhat a megvalósítás során.
  • Esetleg közvetlenül is megkérdezhetjük, hogy mi az, ami a szituációban, esetleg bennünk vagy másokban nehézzé teszi a nyitott véleménycserét a számára. 


Nem az a lényeg, hogy ezeket a pontokat módszeresen kövessük. Elegendő az is, ha próbáljuk észben tartani őket, amikor a megmondás és a kérdezősködés között próbálunk egyensúlyozni. Amióta nem akarok senkit meggyőzni semmiről (még a kamasz fiaimat sem) őszintén mondhatom, hogy sokkal könnyebb lett az életem.
 
Szoktam viccelődni azzal, hogy két hibám van: az egyik, hogy nem figyelek, a másikat meg nem jegyeztem meg. :)